Nőszirom tanösvény
A tanösvény a Tápió mente homokbuckáinak és láprétjeinek élővilágát mutatja be.
Érdekessége, hogy a száraz homokterületek és a vizenyős, hűvösebb rétek egészen más élőhelyi feltételekkel közvetlenül egymás szomszédságában találhatóak.
Az útvonal összesen 6 állomásból áll, melyek az élőhelyek és jellemző fajok mellett a környező táj alakulásának történetét is bemutatják a honfoglalástól napjainkig.
Láthatunk itt őshonos homoki nyárasokat, nyílt homoki gyepeket és erdeifenyő-ültetvényt, mely ugyan az erdészeti telepítés eredménye, mégis gyakori élőhelytípus az Alföldön.
A homokbuckákon a fürge és a zöld gyík mellett, a ritkább homoki gyíkkal is találkozhatunk, valamint a fűben a sisakos sáskák hosszú röptében is gyönyörködhetünk, mely a Kárpát-medence bennszülött sáskafaja.
A műút túloldalán vizenyős láprétek és bokorfüzesek találhatóak, melyek tavasszal sokáig vízben állnak.
Májusban itt gyönyörködhetünk a szibériai és mocsári nőszirmok virágaiban, melyekről az ösvény a nevét kapta.

A tanösvény térképét az első tablón láthatjuk. A fák között az oszlopokra, fákra festett lila jelzés mutatja az irányt.
Az ösvény kiépített parkolóval rendelkezik, amely buszok parkolására is alkalmas.
A tanösvény táblái itt, további fényképei pedig itt nézhetők meg.
A tanösvény leírása letölthető innen.
A tanösvény hossza: kb. 700 m
Megközelítés: Nagykátáról a 311-es közúton Farmos felé haladva Göbölyjárás belterületén, a tápiószentmártoni bekötőúttól 300 m-re.
Vasúton a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalon,
Tápiószentmárton megállónál leszállva, kb. 1,5 km gyaloglással Farmos felé a közút mellett.


